Országgyűlési mandátum-kalkuláció az Ep-választások után

Az EP-választási eredmények alapján kiszámítható, hogy a 2010-es – vagy egy előrehozott – országgyűlési választás során, mely pártok szereznének mandátumokat Bács-Kiskun megye egyéni körzeteiben és megyei listájáról.

Az egyéni országgyűlési választókerületek eredményei

Az EP-választás szavazatait országgyűlési választásokon egyéni jelöltekre leadott szavazatokként értelmezve megtudhatjuk, melyik körzetekben mely pártok jelöltjei végeztek volna az élen[1]. Bács-Kiskun megye egyéni mandátumait rendre a jobboldali pártok kapták, s a mostani szavazás alapján is a Fidesz nyerné a mandátumokat.

bkm-diagram-partok-eredmenyei-az-egyes-valasztokeruletekben

Amint a “Pártok eredményei az egyes választókerületekben” c. táblázatból is látható, valamennyi körzetben a Fidesz jelöltje győzött abszolút többséget szerezve, így második fordulóra sehol sem kerülne sor. Az MSZP többségében a második helyet szerezte meg, de három körzetben (Tiszakécske, Lajosmizse, Kiskőrös) a Jobbik is megelőzi a mostani kormányzópártot. Különösen Kiskőrös körzetében szerepelt rosszul az MSZP, ahol a 10 %-ot sem értek el, ezzel párhuzamosan itt a legerősebb a Fidesz. A Jobbik 10 és 13 % között kapott mindenhol, az említett három helyen ezzel második. Ha szükség lenne valahol második fordulóra (vagyis sehol sem ért volna el a Fidesz 50% plusz 1 szavazatot vagy annál jobb eredményt), mindenhol ez a három párt vehetne részt, a többi párt tőlük jelentős mértékben maradt le.

Negyedik helyen mindenhol az MDF végzett. Árnyalja eredményét, hogy csak Kecskemét két körzetében ért el az 5%-os parlamenti küszöbnél jobb eredményt, a legrosszabb Lajosmizse körzetében, ahol 3 %-ot kapott. Az ötödik helyezést nyolc helyen az LMP-HP szerezte meg, csupán a megye két déli kerületében előzte meg őket a SZDSZ (Kalocsa, Bácsalmás).

Hetedik hét körzetben a Munkáspárt, az 1 %-os határt viszont csak egy kerületben érte el (Bácsalmás), itt viszont megelőzte őket az MCF, ami ezen kívül még két körzetben érte el a hetedik helyezést (Lajosmizse, Kalocsa).

Amint fentebb látható a 10 egyéni mandátumot ezúttal a Fidesz nyerné. Az aktuális helyzethez képest ez az jelenti, hogy a Fidesz visszanyerné az MSZP-től a 2006-ban elvesztett Kiskunfélegyházi egyéni országgyűlési választókerületet. Korábban ez a jobboldalé volt, de a legutóbbi választásokon az MSZP jelöltje nyerte az egyénit. A mostani eredmények alapján ismét a jobboldalé lenne ez a körzet ugyanúgy, mind a megye összes egyéni körzete. Az aktuális és az EP-választás alapján kiosztott mandátumokat illusztrálja az ábránk.

partok-eredmenyei-bacs-kiskun-megyeben-2

Megyei mandátumok eredményei

Amennyiben az EP- választások eredményeit országgyűlési választások alkalmával pártokra, pártok megyei listájára leadott szavazatoknak fogjuk fel, úgy kiszámíthatóvá válik, hogy a mostani referendum alapján melyik párt hány megyei mandátumot kapna.

A Magyarországon használt módszer[2] segítségével elvégeztük a Bács-Kiskun megyei mandátumok kiosztását, s ezek alapján a Fidesz 6, az MSZP és a Jobbik 1-1 mandátumot kapna. Országos szinten az 5%-os határt átlépte ugyan az MDF, de megyei eredménye alapján megyei mandátumra nem jogosult.

partok-eredmenyei-bacs-kiskun-megyeben-3

Ha az ábrára tekintünk – ahol jeleztük a jelenlegi és az EP-választás alapján kiosztott mandátumokat – látható, hogy a korábbi 4 mandátumához a mostani eredmények alapján szerezne még kettőt a Fidesz, míg az MSZP pont ennyivel kapna kevesebbet, a Jobbik pedig szintén 1 mandátumra lenne jogosult. A 2006-os eredmények alkalmával 1 mandátumot nem lehetett kiosztani a megyében a kétharmados szabályt alkalmazva sem, most a Fidesz 6. mandátumát nyerte így.

Összes Bács-Kiskun megyéből kiosztott mandátum

A megyében összesen 18 mandátumot lehet elnyerni, 10-et egyéniből, 8-at megyei listáról. Ezúttal valamennyi kiosztható mandátum gazdára is találna a megyében.

partok-eredmenyei-bacs-kiskun-megyeben-4

Ahogy a “Mandátumok összesen” ábra is mutatja ebből a korábbi 13 helyett 16-ot a Fidesz, a 4 után most 1-et az MSZP és szintén 1-et az újonnan induló Jobbik kapna.

Lesti Árpád, politikai elemző

lestiarpad2@gmail.com

Az elemzés itt letölthető: [download id="5" format="1"]


[1] Az adatok a www.valasztas.hu internetes oldalról származnak, ahol az egyes települési adatokat egyéni országgyűlési választókerületenként feldolgozva a táblázatban szereplő eredményeket kaptuk. Előfordulhat a valóságostól 0,05%-os a eltérés, ami az egyes települések adatainak elütéséből származhat.

[2] Ehhez szükséges tudnunk az érvényes szavazatok számát (144000) és a megyei listáról kiosztható mandátumok számát (8). Ezután ki kell számolnunk az egy mandátum árát, amihez az érvényes szavazatok számát kell osztanunk kilenccel (a kiosztható mandátumok száma plusz 1), így megkapjuk, hogy minden országosan 5%-nál jobban szereplő párt kap egy megyei mandátumot a megyéből, amennyiben elért 16 000 szavazatot. Ezt követően a még megmaradt mandátumokat a kétharmados szabály szerint oszthatjuk ki, vagyis azoknak a pártoknak, amelyeknek még van 10 667 vagy ennél több szavazata. A még mindig megmaradt szavazatokat pedig az országos listára tesszük át, ahol az országos kompenzációs listánál vesszük figyelembe.


Comments
4 válasz to “Országgyűlési mandátum-kalkuláció az Ep-választások után”
  1. ova szerint:

    Hát..4ből 1 az durva. barátok közt is :75%, ami elveszett. ugyan megnézném mi lesz majd az helyzet a választásokkor.

  2. nl22 szerint:

    inkább az kemény látni jobbik ugyanannyit ér el mint szocialisták. Azért volt 2-3 % közöttük és tök ugyanarra jó. Jó pár szocialista megyei politikus esélyei csökkentek a Parlamentre, kiváncsi vagyok lesznek-e komoly vitáik megyei szinten is. Ki legyen az az egy? bár tuti jobb eredményt érnek el OGY-n. szadeszesek, most mdf-re szavazók meggondolhatják…úgysincs értelme

  3. ova szerint:

    Mi az új MSZP-s szlogen?
    Csak egy maradhat!:)

    Jókat írsz. A Fidesz se tud mindig ilyen eredményt hozni. 60% fölött az összes…azért az angyon sok, Kecskeméten is azért necces volt, Félegyházán meg buktak is múltkor.

  4. Gadányi Viktor szerint:

    (!)

Szólj hozzá

  • A szerkesztőség kedvence